Korai fázisú kutatás-fejlesztési kockázati tőkeprogram – GINOP Plusz-2.5.1-25
A program célja, hogy a nagy innovációs potenciállal rendelkező induló- és korai fázisú KKV-k számára biztosítson tőkefinanszírozást, elősegítve a technológiai innovációt, az új ötletek piacra jutását és a TRL 6 szint feletti innovációk megvalósulását. Kiemelt figyelmet kapnak a mesterséges intelligencia és a zöld technológiák területén működő vállalkozások, valamint azok, amelyek új technológiák vagy üzleti modellek révén jelentős piaci változásokat képesek előidézni.
A program teljes keretösszege 18,12 milliárd forint: az „A” komponens a kevésbé fejlett régiókat 11,35 milliárd Ft-tal, míg a „B” komponens a fejlettebb régiót (Budapest) 6,77 milliárd Ft-tal támogatja.
A Tőkeprogram résztvevői a Nemzeti Fejlesztési Központ (Irányító Hatóság), az MFB Zrt. (holdingalapot végrehajtó szervezet), az állami tulajdonú Pénzügyi Közvetítő (alapkezelő), valamint a végső kedvezményezettek, azaz a program keretében támogatott vállalkozások. A program nyitott minden iparágra, előnyben részesítve azokat a startupokat, amelyek piaci befektetői hozzájárulással, iparági kapcsolatokkal és K+F+I tevékenységgel rendelkeznek, valamint tevékenységük illeszkedik a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) prioritásaihoz.
Nem támogathatók olyan vállalkozások, amelyek kizárólag immateriális eszközök (például szoftver) fejlesztésével foglalkoznak. A program célja a technológiai és üzleti innovációk széles spektrumának finanszírozása, elősegítve a digitális fejlődést, tudástermelést, tudásátadást és az új technológiák (kiemelten mesterséges intelligencia) alkalmazását.
Benyújtási határidő: 2029. 12. 31.
Részletes felhívás linkje: ITT
A felhívással kapcsolatban a Pályázati Irodában tájékoztatást nyújt: