Talent Kapital Hungary
A Nemzeti Tehetség Központ a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából meghirdeti a „Talent Kapital Hungary 2026 Mentorprogramot” 18–27 éves magyar hallgatók számára, akik külföldi felsőoktatási intézményben tanulnak, korábban már folytattak külföldi tanulmányokat, vagy a jövőben tervezik azt. A program célja, hogy a fiatalokat nemzetközi tapasztalattal rendelkező mentorokkal kapcsolja össze, akik szakmai és életútjuk során jelentős nemzetközi tapasztalatot szereztek, így segítve a mentoráltak szakmai fejlődését, pályaválasztását, karriertervezését és személyes fejlődését.
A program 2026 január végétől májusig zajlik, és 12 alkalomból áll: négy önismereti workshop, négy szakmai mentorálás, valamint indító, felező és záró találkozók. A mentorok és mentoráltak közösen határozzák meg a fókusztémákat, így a mentorálás személyre szabott és a résztvevők igényeihez igazított. A részvétel teljes egészében vissza nem térítendő támogatással történik, saját forrás biztosítása nem szükséges.
A pályázathoz részletes szakmai bemutatkozót kell csatolni, amelyben a jelentkező ismerteti motivációit, dilemmáit és eddigi eredményeit. A pályázatot a Nemzeti Tehetség Program honlapján, elektronikusan lehet benyújtani 2025. december 19-ig. A program során a résztvevőknek legalább 80%-os részvételi arányt kell teljesíteniük az önismereti workshopokon és a mentorálási alkalmakon. A nyertesek a program során betekintést nyernek a mentorok iparági tapasztalataiba, életútjába és vezetői módszereibe, valamint lehetőségük nyílik a szakmai és személyes kompetenciáik fejlesztésére.
Benyújtási határidő: 2025. 12. 19.
Részletes felhívás linkje: ITT
A felhívással kapcsolatban a Pályázati Irodában tájékoztatást nyújt: