Modellváltó egyetemek a Horizont Európa programban

Az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek magyarországi megsértésével szembeni védelmét szolgáló intézkedésekről szóló, 2022. december 16-tól hatályos (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat*[1] alapján nem tehető jogi kötelezettségvállalás semmilyen, a 2021. évi IX. magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve semmilyen, az ilyen közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott jogi személlyel. Noha e határozat célja az uniós költségvetés védelme, és nem az, hogy kizárja ezeket a szervezeteket az uniós programokban való részvételből, a Bizottság készített egy GYIK-et arról, a határozat hogyan érinti részvételüket a Horizont Európa tevékenységekben. Ezt a listát a témával kapcsolatos további kérdésekre reagálva frissítik.

GYIK

(2023.01.24.)

1. Az (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozatban foglalt intézkedések által érintett magyar jogalany továbbra is jelentkezhet a Horizont Európa pályázati felhívásaira 2022. december 16-át követően?

Az Unió által elfogadott intézkedések célja az Unió pénzügyi érdekeinek védelme, és nem az érintett magyar jogalanyok részvételének akadályozása a Horizont Európa akciókban. Az (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat által érintett magyar jogalanyok 2022. december 16-a után is pályázhatnak a pályázati felhívásokra.

A sikeresen elbírált pályázatok esetében az érintett magyar jogalanyok jogosulatlannak minősülnek az uniós támogatásra, amennyiben ezeket az intézkedéseket nem szüntetik meg a támogatási szerződés aláírásáig (a 2020/2092 rendelet 7. cikkében meghatározott eljárást követve). Ebben az esetben ezek a magyar jogalanyok EU-s támogatás nélkül, társult partnerként (Associated Partner) továbbra is részt vehetnek, ha ezt a pályázati feltételek lehetővé teszik.

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21511

2. Mi történik, ha a Horizont Európa támogatási megállapodást 2022. december 16. előtt írta alá a projektkoordinátor és a támogatást nyújtó hatóság, de az (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat által érintett többi kedvezményezett még nem írta alá a csatlakozási dokumentumot?

Az (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat nem érinti a tanácsi végrehajtási határozat hatálybalépése előtt (azaz 2022. december 16. előtt) tett jogi kötelezettségvállalásokat, és így a későbbi kifizetéseket sem.

E tekintetben a jogi kötelezettségvállalások akkor tekinthetők megkötöttnek, ha a támogatási megállapodást a koordinátor és a támogatást nyújtó hatóság is aláírta. Az a tény, hogy más kedvezményezettek még nem csatlakoztak a támogatási megállapodáshoz, nincs befolyással (lásd a Horizont Európa Model Grant Agreement 40.1. Cikkét).

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21509

3. Amennyiben a 2022/2506/EK tanácsi végrehajtási határozatban foglalt intézkedéseket megszüntetik, akkor az ilyen intézkedések által korábban érintett magyar jogalany kedvezményezetté válhat egy folyamatban lévő Horizont Európa támogatási megállapodásban?

Elvben lehetőség van további kedvezményezettek felvételére egy folyamatban lévő támogatási szerződéshez módosítási kérelem útján. Ezért lehetséges kedvezményezettként szerepeltetni a 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozatban foglalt intézkedések által korábban érintett magyar jogalanyokat, amennyiben ezeket az intézkedéseket megszüntették. A módosítási kérelem útján kedvezményezetté válás lehetősége egy akcióban már társult partnerként részt vevő magyar jogalanyra is vonatkozhat.

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21513

4. Ha a 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozatban meghatározott intézkedések által érintett magyar jogalany a támogatási szerződés aláírásakor nem válhat a Horizont Európa projekt kedvezményezettjévé, elhalasztható-e az aláírás az intézkedések megszüntetéséig?

Számos tényező határozza meg a támogatási szerződés aláírásának időpontját, beleértve a költségvetés rendelkezésre állását és az ún. támogatás aláírásáig eltelt időt (azaz a támogatási megállapodások pályázókkal való aláírásának maximális időintervallumát a teljes pályázati anyag benyújtásának határnapjától számítva).

Ezeket a tényezőket az adott eset tekintetében csak a támogatást nyújtó hatóság határozhatja meg.

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21512

5. Mi történik az (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat által érintett magyar pályázókkal benyújtott Horizont Európa pályázatok esetében, amelyeknél 2022. december 16-ig nem írtak alá támogatási megállapodást?

Az általános szabály az, hogy a Tanács végrehajtási határozatának hatálybalépését követően (azaz 2022. december 16-tól) semmilyen jogi kötelezettségvállalás nem írható alá az érintett magyar jogalanyokkal, függetlenül az értékelés, a benyújtás vagy az odaítélési eljárás egyéb lépéseinek időzítésétől.

Abban az esetben, ha az érintett magyar jogalanyok egy konzorcium részeként más szervezetekkel együtt jelentkeztek, a többi konzorciumi taggal továbbra is lehet jogi kötelezettségvállalásokat tenni. Ebből a szempontból:

  • Ha az érintett magyar jogalany mint kedvezményezett nélkül a pályázat továbbra is támogatható marad (megfelel a minimális jogosultsági feltételeknek), a támogatási szerződés aláírására sor kerülhet és az érintett magyar szervezet társult partnerként a projektben maradhat, feltéve, hogy a felhívás feltételei nem zárják ki ezt a jogi státuszt.
  • Ha a magyar jogalany nem kívánja társult partnerként folytatni a projektet, a Konzorciumnak vagy újra kell osztania a magyar szervezet feladatait a fennmaradó résztvevők között, vagy új résztvevőt kell javasolnia a feladatok átvételére. Ha a kilépés vagy a társult partner (Associated partner) szerepre változtatás miatt a konzorcium már nem felel meg a jogosultsági feltételeknek, a pályázat csak akkor tekinthető támogathatónak, ha a konzorcium további jogosult szervezetet (szükség szerint egyet vagy többet) vesz fel a támogatási szerződés kedvezményezettként való aláírásához.

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21510

6. Mikor lép hatályba az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek magyarországi megsértésével szembeni védelmét szolgáló intézkedésekről szóló (EU) 2022/2506 tanácsi végrehajtási határozat Magyarországon?

A Tanács végrehajtási határozatának 4. cikke értelmében a határozat a magyar hatóságokkal való értesítése napján lép hatályba, azaz 2022. december 16-án (EUR-Lex – 32022D2506 – HU – EUR-Lex).

https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/faq/21508


[1] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32022D2506&from=EN

Az Európai Bizottság megerősítette: továbbra is pályázhatnak a Horizont Európa programban a modellváltó egyetemek

A Kulturális és Innovációs Minisztérium valamint az NKFI Hivatal álláspontja szerint, a tanácsi határozat a modellváltó egyetemek pályázását nem, kizárólag a velük történő szerződéskötést tiltja, így továbbra is javasoljuk és támogatjuk pályázásukat a Horizont Európa programban.

Az NKFI Hivatal folyamatos szakmai egyeztetést folytat az Európai Bizottsággal a tavaly decemberi tanácsi határozat értelmezésével és végrehajtásával kapcsolatban.

Az Európai Bizottság (DG Research and Innovation) mai tájékoztató levelében megerősítette a fentieket, vagyis, hogy a 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványok, illetve az általuk fenntartott bármely jogalany továbbra is jogosult pályázatot benyújtani, a pályázatok továbbra is befogadhatók és elbírálásra kerülnek. Ha a pályázat továbbra is támogatható marad (a konzorcium összetétele megfelel a minimális jogosultsági feltételeknek 1) anélkül is, hogy az adott magyar partner kedvezményezett lenne, a támogatási szerződés aláírható, és az adott magyar jogalany társult partnerként maradhat a projektben, feltéve, hogy a felhívás feltételei nem zárják ki társult partnereket.

Ha a magyar szervezet nem kíván társult partnerként részt venni a projektben, a konzorciumnak vagy újra kell osztania a magyar partner feladatait a fennmaradó tagok között, vagy új partnert kell javasolnia a feladatok átvételére. Ha a kilépés vagy a társult partner szerep miatt a konzorcium már nem felel meg az jogosultsági minimumkövetelményeknek, a pályázat csak akkor tekinthető támogathatónak, ha a konzorcium további támogatható szervezetet von be (egyet vagy többet szükség szerint) kedvezményezettként a támogatási szerződés aláírására.

Az alábbiakban közzétesszük az állásfoglalás angol nyelvű szövegét:

“We can already confirm that the Hungarian public interest trusts established under Hungarian Act IX of 2021 or any entity they maintain are still eligible to submit proposals and such proposals remain admissible and will be evaluated. If the proposal continues to remain eligible (meets the minimum eligibility criteria) without the respective Hungarian entity as a beneficiary, the grant agreement may be signed and the respective Hungarian entity may remain in the project as an associated partner, provided that the call conditions do not exclude this legal status. If the Hungarian entity does not want to continue in the project as associated partner, the Consortium must either re-distribute the Hungarian participant tasks among the remaining participants or propose a new participant to take over those tasks. If, due to the withdrawal or change of role to Associated Partner, the consortium does no longer satisfy minimum eligibility requirements, the proposal would be deemed eligible only if the consortium adds additional eligible entities (one or more as needed) to sign the grant agreement as beneficiaries.”

Tovbbra is kérjük, hogy azok az érintett hazai pályázó intézmények, amelyeket a tanácsi határozat alapján a szerződéskötés vagy a pályázatok előkészítése során hátrány ér, jelezzék ezt az 06-30-372-7543 központi telefonszámon, vagy a horizonteuropa@nkfih.gov.hu funkcionális e-mail címen, illetve az NKFI Hivatal Nemzeti Kapcsolattartóinál.

A Hivatal minden segítséget megad az érintett pályázók számára a Bizottság, valamint a konzorciumvezető intézmény országának Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartóit koordináló intézménye irányába történő érdekérvényesítésben, kommunikációban.

———————

1 Konzorcium minimumkövetelménye: 3 egymástól független jogi entitás; egy partner valamely EU tagállamból, másik két partner két másik EU tagállamból/ társult államból (kivéve, ha a Munkaprogram másképp rendelkezik.

SAJTÓKÖZLEMÉNY: ÚJ K-MOOC TÍPUSÚ FELSŐOKTATÁSI KURZUSOKKAL BŐVÜLT AZ ÓBUDAI EGYETEM OKTATÁSI PORTFÓLIÓJA

Az Óbudai Egyetem a 2020-2.1.1-ED-2020-00090 azonosítószámú „K-Mooc típusú felsőoktatási kurzusok fejlesztése az Óbudai Egyetemen” című projekt fejlesztését valósította meg 2020.12.01 – 2022.08.31 terjedő időszakban, az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól kapott 80.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatási összeg segítségével. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében valósult meg.

A K-MOOC célja nagyobb tömegek számára, elsődlegesen a Kárpát-medencei magyarság, de szerte a világon minden magyar anyanyelvű hallgató/felhasználó számára elérhetővé tenni a felsőoktatásban megszerezhető tudást és online oktatási forma biztosításával hozzájárulni az élethosszig tartó tanulás megvalósításához.

A projekt keretében a hazai és határon túli felsőoktatási intézmények olyan kredittel elismert online kurzusok fejlesztésére és indítására kaptak lehetőséget, mely által kutathatók és fejleszthetők a tanulási szokások, az adaptív, valamint kompetencia alapú tanulás. Ennek jelentősége és pozitív hatásai, egyértelműen kimutathatóak a hallgatók lemorzsolódásában (pl. mérnök-, orvosképzés) és az oktatói hiány csökkentésében, valamint a hallgatók megváltozott tanulási szokásaiban. Ezen felül a fejlesztők olyan módszertani és technikai képzést kaptak, mellyel előmozdították az online oktatási módszertan bővülését.

Összességében a projekt időszakában 43 db K-MOOC kurzus valósult meg. Stúdióeszközök beszerzésével megteremtésre kerültek azon feltételek, amik a korszerű stúdió felvételek elkészítéséhez szükségesek, így hozzájárulva az online tanagyagok minőségének javításához. A tananyagok mennyisége és ehhez kapcsolódóan a tárhelykapacitás növekedése miatt, további tárhely beszerzésével, a kifejlesztett tananyagok számára biztonságos és elégséges tárhely biztosítására került sor.

Összefoglalva a kurzusfejlesztés és működtetés folyamán mind az oktatók, mind a hallgatók olyan szakmai tapasztalatokra és készségekre tettek szert, amit maximálisan tudnak kamatoztatni a mindennapi oktatásban, tanulásban és így a Covid 19 által okozott havária helyzetben is.

GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSFEJLESZTÉS INDUL AZ ÓBUDAI EGYETEMEN AZ IPAR 4.0 JEGYÉBEN

A nemzetközi versenyképesség, a digitalizáltság, valamint az energiahatékonyság növelése a célja a projektnek. Magyarország kormánya 3,931 millió forint fejlesztési forrást biztosít a Széchenyi Terv Plusz keretein belül a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve megvalósítására létrehozott alapból az intézmény képzési színvonalának emelésére.

A projekt keretében az Óbudai Egyetem műszaki, informatikai, valamint gazdaságtudományi képzéseinek fejlesztésére kerül sor,  az ezekhez szükséges infrastruktúra- és eszközfejlesztések, valamint digitális kompetencia- és készségfejlesztések által. A tervezett fejlesztések maximális mértékben illeszkednek az IFT-ben és HET-ben foglalt célokhoz, így hozzájárulnak a magyar felsőoktatási rendszer teljesítményének fokozásához és fenntarthatóságához, fokozzák a képzések és gazdasági igények közötti kapcsolatok erősítését, és javítják a hallgatók munkaerő-piaci kompetenciáit (Ipar 4.0). Ezen felül fejlesztik a hallgatók és dolgozók digitális kulcskompetenciát és gyakorlati készségeit.

Projekt azonosítószáma: RRF-2.1.2-21-2022-00019
Projekt címe: Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai Egyetemen az Ipar 4.0 jegyébn
Megvalósítás időtartama: 2022. 06. 01. – 2026. 02. 28.
Megítélt támogatás: 3 930 967 660 Ft

ELINDULT AZ EGÉSZSÉGBIZTONSÁG NEMZETI LABORATÓRIUM LÉTREHOZÁSA

A Szegedi Tudományegyetem vezetésével, valamint 16 hazai egyetem és kutatóhely, köztük az Óbudai Egyetem közreműködésével jött létre az Egészségbiztoság Nemzeti Laboratórium járványok előrejelzésére, megelőzésére, matematikai modellezésre, digitális egészségügyi adatok elemzésére.

A jelenleg is zajló pandémia során világossá vált, milyen nagy szükség van a megbízható adatokon és evidenciákon alapuló, mély, tudományos igényű elemzésekre. A Nemzeti Laboratórium víziója, hogy megteremtse hazánkban az adatokra és elemzésekre épülő döntés-előkészítések tudományos bázisát az egészségügy, a járványvédelem és az ökológiai rendszerek területén. A három terület szorosan összefonódik, és az innovatív surveillance rendszerek, big data módszerek, valamint matematikai modellezés által új szinergiák jönnek létre.

A Nemzeti Laboratúrium összefogja és koordinálja az országban eddig szigetszerűen működő kutatócsoportokat, elősegítve a hálózatosodást, és létrehozva egy olyan kollaboratív kutatói közösséget, amely a nemzetközi színtéren is komoly láthatósággal bír.

Projekt azonosítószáma: RRF-2.3.1-21-2022-00006
Projekt címe:  Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium
Megvalósítás időtartama: 2022. 03. 01. – 2026. 02. 28.
Megítélt támogatás: 100 000 000 Ft

ÚJ TÍPUSÚ MŰANYAG CSOMAGOLÁS FEJLESZTÉSÉBEN VESZ RÉSZT AZ ÓBUDAI EGYETEM

Az Óbudai Egyetem elkötelezett a környezetvédelem mellett, így örömmel vesz részt a House Salad Hungary Kft. által vezetett konzorcium munkájában, melynek célja egy új, biológiai úton lebomló vagy újrahasznosítható műanyag csomagolás kifejlesztése.

Az élelmiszeriparban a fóliával történő lezárás, (védőgázzal, vagy anélkül) vagy a nem légmentes dézsmazáras csomagolás használatos napjainkban. A House Salad Hungary Kft., a GreinerPackaging Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar közös fejlesztésének eredménye ezt a két technológiát igyekszik ötvözni egy csomagoláson belül úgy, hogy 100%-ban újrahasznosítható és/vagy lebomló anyagból készülő termék jöjjön létre. A termék nem lesz többször használható, így a fókusz az újrahasznosítható és a komposztálható variációkra korlátozódik, kerülve a káros mikroműanyagok és káros vegyületek (dioxin, styrene, polychlorinated biphenyl) használatát. A kutatás során a különböző anyagok tesztelése kiterjed majd a fosszilis és nem fosszilis anyagokra egyaránt. Reményeink szerint a projekt eredményeként megszülető tégely nemcsak az élelmiszeriparban, hanem más területeken is – mint például a vegyipar, szépségipar – alkalmazható lesz.

Projekt azonosítószáma:  GINOP_PLUSZ–2.1.1–21–2022-00249
Projekt címe:  Új típusú, új zárási technikával ellátott műanyag tégely kutatása, fejlesztése
Megvalósítás időtartama: 2022.03.21 – 2025.03.21.
Megítélt támogatás: 223.849.969 Ft

WREN – KLÍMAALKALMAZKODÁST TÁMOGATÓ MONITORING ÉS PREDIKCIÓS ELJÁRÁS KIDOLGOZÁSA AZ ÓBUDAI EGYETEM KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

A mezőgazdaságnak egyre nagyobb problémát jelent az aszály elleni védekezés. A Combit Számítástechnikai Zrt. által vezetett konzorcium a projekt során együttműködve az Óbudai Egyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel egy olyan rendszert fejleszt ki, melynek célja a klímaváltozás káros hatásai elleni védekezés és az aszálykárok elleni védekezés támogatása modern digitális eszközökkel.

A valós idejű, komplex döntéstámogató rendszer gyakorlati használata során képes lesz a jelenlegi aszálymonitoring rendszerek térbeli és időbeli felbontásának javítására a távérzékelt és lokális adatok felhasználásával, valamint térinformatikai, matematikai és mesterséges intelligencián alapuló innovációk megvalósításával. A megvalósítás során kialakításra kerül egy saját tervezésű műhold, egy egyedi tervezésű szerver és rendszer architektúra, valamint egy eredménytermékként megvalósuló webalkalmazás, amely a jövőben lehetővé teszi az országos talajnedvesség-eloszlás lekérdezhetőségét. A projekt két kiemelkedő innovációit is eredményez:

  • Egyedi tervezésű műhold, újszerű mérési képességekkel, amelynek pályája gyakrabban érinti Magyarországot, mint a kereskedelmi műholdaké.
  • Talajnedvesség számítás gépi tanulás és mesterséges intelligencia segítségével, amelynek révén a jelenlegi módszereknél többszörös felbontású előrejelzést lehet elérni.

Projekt azonosítószáma: GINOP PLUSZ–2.1.1–21–2022-00040

Projekt címe: WREN – Klímaalkalmazkodást támogató monitoring és predikciós eljárás kidolgozása

Megvalósítás időtartama: 2022. 03. 01. – 2025. 02. 28.

Megítélt támogatás: 122.512.435 Ft

ÚJ TÍPUSÚ NEURÁLIS MODELL KUTATÁSÁRA NYERT TÁMOGATÁS AZ ÓBUDAI EGYETEM

A pályázat keretében megvalósuló kutatás fókuszában olyan új típusú neurális modell áll, mely magába foglalja a komplex neurális hálózatok összes előnyét, de egyúttal lehetővé teszi a döntéshozatali mechanizmus értelmezését is.

A új típusú neurális modell első prototípusai a logikai operátorok és klasszikus neuronok “házasítása” révén került kidolgozásra. Folytonos logikai és döntéselméleti eszközök implementációja segítségével a gépi tanulás folyamata értelmezhetőbbé, egyúttal a paraméterszám jelentős csökkenése révén lényegesen gyorsabbá is tehető. Az elméleti háttér sikeres kidolgozása után e projekt keretében az alkalmazások felé szeretnénk fordulni. Olyan prototípus hálózatok kidolgozása a célunk, melyekre és melyekből építkezve az értelmezhető döntéshozású komplex MI algoritmusok használata elsősorban a kép- és videó-feldolgozás területén mindennapossá válhat.

Projekt azonosítószáma: 2019-2.1.11-TÉT-2020-00217
Projekt címe: Folytonos logika az átláthatóbb gépi tanulás szolgálatában: új típusú neurális hálók implementációja képfelismerésben
Megvalósítás időtartama: 2021. 09. 01. – 2023. 08. 31.
Megítélt támogatás: 4 938 780 Ft

INNOVATÍV ÉS DIGITÁLIS EGÉSZSÉGIPARI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSE KEZDŐDIK EL AZ ÓBUDAI EGYETEMEN

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt 2021. évi Tématerületi Kiválósági Program nyertes pályázatai között szerepelt az Óbudai Egyetem innovatív és digitális egészségipari technológiák fejlesztése és értékelése pályázata, amelyet 480.000.000 Ft-os támogatással díjaztak.

2021. augusztusában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot írt ki az intézmények kiválóságát ösztönző 2021. évi Tématerületi Kiválósági Programra (továbbiakban: TKP 2021), amely az egyetemi tudásközpontok és kutatóhelyek számára kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikhez biztosított támogatást. A TKP 2021 keretében 39 tudásközvetítő szervezet 80 tématerületi kutatása mintegy 75 milliárd Ft értékben kapott támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Az Óbudai Egyetem innovatív és digitális egészségipari technológiák fejlesztése és értékelése címmel pályázott, amely pozitív elbírálásban részesült. Ennek eredményeként 480.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott.

A projekt témája rendkívül nagy aktualitással bír, hiszen az egészségipar digitalizációja mind a hazai gazdaság teljesítőképessége, mind az egészségügyi ellátások eredményességének javítása tekintetében kiemelt fejlesztési terület. Az új, innovatív digitális orvostechnikai eszközök a terápiák személyre szabásával, automatizálásával hatékonyabbá, biztonságosabbá és gazdaságilag is kedvezőbbé tehetik olyan betegségek kezelését, mint a rosszindulatú daganatos megbetegedések és a cukorbetegség. 

A pályázatban megvalósítani kívánt célok 2 nagy területre fókuszálnak:

  • személyre szabott rákterápiák és mesterséges hasnyálmirigy rendszerek fejlesztése,
  • tudományos módszerek fejlesztése, amelyek az orvostechnikai eszközök, és köztük a digitális orvostechnikai eszközök új európai szabályozási követelményeinek megfelelő fejlesztéshez, és a sikeres piacra lépéshez szükségesek.

A kutatások már korábbi sikeres európai és hazai pályázatok eredményeire építve, hazai és nemzetközi kutatócsoportokkal, orvosi centrumokkal és ipari partnerekkel együttműködésben kerülnek elvégzésre.
Az eredmények rangos nemzetközi lapok publikációi között jelennek meg, miközben lehetőség nyílik arra is, hogy a kutatásokba az Óbudai Egyetem BSc, MSc és PhD képzésben résztvevő hallgatói aktívan bekapcsolódjanak.

Kedvezményezett: Óbudai Egyetem
Projekt azonosítószáma: TKP2021-NKTA-36
Projekt címe: Innovatív és digitális egészségipari technológiák fejlesztése és értékelése
Megvalósítás időtartama: 2022.01.01. – 2025.06.30
Megítélt támogatás: 480.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 100%

SIKERREL ZÁRUL KÉT EFOP PÁLYÁZATUNK

Az Óbudai Egyetem STEM stratégiai, illetve komplex intézményfejlesztései a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében című pályázatok kapcsán 4 év alatt sikerrel megvalósult programjait sajtónyilvános projektzáró eseményen mutatták be november 17-én.

Az EFOP-3.4.4 (teljes elnevezés a cikk végén) projekt alapvető célja az volt, hogy proaktív tevékenységek révén növekedjen azoknak a fiataloknak a száma, akik MTMI/STEM felsőoktatási szakokra jelentkeznek, ezáltal növekedjen a felsőfokú képzettségi szint aránya. A feladatok teljesítését az egyetem és a Technológiai Oktatásért Alapítvány (TOA) konzorciumban valósította meg.

Az EFOP-3.4.3 (teljes elnevezés a cikk végén) pályázat az ország négy helyszínen, Budapesten, Székesfehérváron, Salgótarjánban és Kisvárdán valósult meg a Közösségi Educatio Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel konzorciumban. A közös cél a folyamatosan növekvő szakember-utánpótlás igények minőségi és mennyiségi kielégítése, biztosítása, az egyetem részéről az intézmény szolgáltatásainak és működésének minőségi fejlesztése volt. – A két projekt nagyjából egy időben indult, illetve zárult és több szakmai kapcsolódási pontja van – mondta elöljáróban hargitai Dávid, az EFOP 3.4.3 projektvezetője.

– Az elmúlt időszak két legnagyobb kutatás-fejlesztési pályázata zárult most le – mondta elöljáróban Prof. Dr. Kovács Levente rektor. Hozzátette: – miután egyre égetőbbé válik a mérnök-informatikus hiány, a Kormány deklarált stratégiai célként tűzte ki a probléma orvoslását. Az Óbudai Egyetem, mint a hazai felsőoktatási műszaki felsőoktatási paletta leggyakorlatorientáltabb intézménye többek közt tervbe vette, hogy a korábbiakhoz mérten még intenzívebben népszerűsíti a középiskolások körében a mérnöki pályát, illetve hozzájáruljon a felsőfokú műszaki végzettségű szakemberek számának növekedéséhez. Egyebek mellett ezen elképzelések megvalósítását tette lehetővé a két pályázat. Jelentős nemzetközi és regionális programok valósulhattak meg. Hangsúlyozta: az Óbudai Egyetem nemcsak Magyarország STEM koalíciójának elnöki szerepét tölti be, illetve koordinálja az ezzel kapcsolatos tevékenységeket, hanem Közép-Kelet Európában meghatározó intézmény is e téren. A pályázatokat bemutató előadása során a rektor kiemelte, szemléltette a projektek főbb mérföldköveit. Elmondta, sikerült elérni azt is, hogy a hátrányos helyzetű régiókban is megteremtsék a műszaki egyetemre bejutás, tanulás, diplomaszerzés lehetőségét. Megjegyezte: az egyetem oktatásfejlesztési programja is jelentősen fejlődhetett pályázati forrásból.

Az egyetem vezetése számára szintén kiemelten fontos volt, hogy műszaki területen továbbtanulási lehetőséget biztosítson a határon túl élő magyar fiatalok számára. Ezen túlmenően az európai szintű felzárkóztatási programhoz kapcsolódóan is sikerült szép eredményeket elérni.

Dr. habil. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes az EFOP-3.4.4 projektről számolt be előadásában. Arra a felismerésre mutatott rá, hogy a műszaki és természettudományi szakemberek akkut hiánya belátható időn belül az innovációs képesség csökkenéséhez, majd szükségszerűen az érintett régió gazdasági teljesítményének romlásához vezethet. A pályázati projektben az Észak-európai „jó gyakorlatokat” követve az említett kedvezőtlen folyamatok megállítását, megfordítását tűzték ki célul. Ennek érdekében összetett képzési programokat indítottak útjára, melyekkel a pályaválasztás előtt álló fiatalokat igyekeztek elérni, a STEM területek felé irányítani, továbbá a hallgatók matematikai felkészültségét fejleszteni. A projekt másik fontos feladata az egyetemi hallgatói lemorzsolódási rátának csökkentése volt, melyet tematikusan fókuszált digitális tananyagok segítségével kívánnak elérni.

Kersánszki Tamás hangsúlyozta az Óbudai Egyetem vezető szerepét az európai STEM platformon. Arról adott tájékoztatást, hogy elérhető az EFOP által támogatott programokat, intézményeket bemutató adatbázis. Többek közt beszámolt a középiskolás diákok számára rendezett, műszaki témájú „Agyvihar” verseny sikerességéről is.

Dr. Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes az egyetemen megvalósuló e-learning fejlesztési program sikerességéről beszélt. Előadásában felidézte, hogy projekt előkészítése 2016-ban kezdődött. A projekt célja nem egyszerűen elektronikus tananyagok elkészítése volt, hanem a felsőoktatásban használt oktatásmódszertan gyakorlat- és hallgatói munkavégzés központúvá tétele. Ehhez először az oktatók képzésére volt szükség, hiszen a publikáláshoz kiválasztott Moodle keretrendszer interaktív moduljai teljes paradigmaváltást tettek lehetővé az oktatásban. Ezek támogatják a csoportban végzett önálló munkát. A tantervi tananyagokon kívül módszertani és az idegen nyelv oktatását támogató kurzusok is készültek. Ugyancsak fontos cél volt a nemzetköziesítés. A szerzők között külföldi és határon túli magyar oktatók is megtalálhatók. 423 szerző és lektor összesen 232 kurzust készített. Az összes hallgatói megtekintések száma 190 969 578. A fejlesztési program nagyban hozzájárult ahhoz, hogya koronavírus-járvány kezdetétől zökkenőmentes volt az átállás az online oktatásra. 

Székyné Dr. Sztrémy Melinda, a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely igazgatója a regionális különbségek kiegyenlítése érdekében a kevésbé fejlett régiókban létrehozott két képzési helyszínen – az egyetem salgótarjáni telephelyén, valamint a Kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban megvalósult eredményekről számolt be. Hangsúlyozta: az intézmények valódi szellemi központként működnek, és a helyi gazdaságfejlesztés tényezőivé váltak.

Az EFOP-3.4.4-16-2017-00019 „Az Óbudai Egyetem STEM stratégiai fejlesztései” és az EFOP-3.4.3-16-2016-00023 „Az Óbudai Egyetem komplex intézmény fejlesztései a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” pályázatok mindegyike több mint 4 éves teljesítési időszakot ölel fel. Az EFOP-3.4.4-16-2017-00019 projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg, melyre a megítélt, vissza nem térítendő támogatás 384,49 millió forint volt. Az EFOP-3.4.3-16-2016-00023 projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg, melyre a megítélt, vissza nem térítendő támogatás 1,215 milliárd forint volt.